.jpg)
Legújabb bejegyzésem szándékos agyi lefárasztásomnak köszönhető. Múlt szombaton hallgatótársaimmal a médiaszerkesztő szakon bejártuk a Magyar Rádió teljes épületét, ami nem mondhatnám, hogy kicsi, ellenben cudar nagy. Minden zegzugát, stúdióját és nemstúdióját felfedeztük – najó, nem mindet –, ami számomra, aki már tízéves kora óta bele van szerelmesedve a rádiózás szakmájába, végtelenül érdekes volt, ezért úgy figyeltem első perctől az utolsóig, és úgy próbáltam mindent magamba szívni, mint egy kisgyerek a Disneyland-ben. (Nem kellene erőltetnem a hasonlatokat, ugye…?) Emellé még, könnyed bemelegítésként délelőtt, illetve laza levezetésként délután egy kis TV-s technológiai tananyaggal tették nekünk teljessé a napot. Este fél 7-re, mire hazaértem, gyakorlatilag már semmit nem láttam-hallottam, csak különféle kamerák, kapcsolási rajzok, valamint olyan végtelenszámú, hárombetűs kifejezések cikáztak a fejemben, mint CCU, CNU, MSU, RCP, EFP, HMI, és persze a legtöbbet szereplő WTF. Igaz, ez utóbbi nem az oktató szájából hangzott el leggyakrabban.
Ilyen állapotban pedig képtelen voltam bármi értelmeset is csinálni; úgy döntöttem hát, ismét a Youtube-hoz nyúlok levezetésként.
Ismeritek-e a most oly nagyon felkapott Belehalok című számot Majka és társai előadásában?
Úgy döntöttem, ma akkor is egy iJustine videót fogok kiválasztani. Hát... nehéz szülés volt, sorra csak olyanokat találtam, amelyek még a legobjektívebb értékelésem szerint is kegyetlenül unalmasak voltak, és nem szóltak többről, mint hogy iJustine megy, dumál és röhög, és persze közben nagyon szép.
Kiragadtam 
Hát igen. Kiskedvenceim már ott tartanak, hogy a megdöncinek csináltak reklámot a szenzációs betalálós stop motion-ötletükkel.
iJustine, avagy röviden csak Justine. Hű... nehéz eset. Először is egy végtelenül dekoratív, dögös, csábítóan cicaszemű és szőke hajú gyönyörűségról van szó. Kinézetét egyértelműen a maximumig használja ki minden egyes művében.
Szája be nem áll, löki a sódert, és annyit hülyéskedik mind verbálisan, mind nonverbálisan, amennyi csak belefér 3-4 perces videóiba. Vékony, tiszta arcú, vörös hajú, és láthatóan minden baromságra vevő lány. Ő Meekakitty, másnéven Tessa, akit a már ismertetett RWJ egy régebbi Equals Three videójában láthattam. Igen, Ray néha meg-megkéri szintén vloggoló haverjait, hogy ugorjanak be helyette végigmoderálni egy-egy epizódot.
Julian Smith fura figura. Először is hatalmas tehetség: zenei tudása és énekhangja önmagában egy fél együttessel ér fel, videóinak tökéletes rendezéséért pedig nem mást illeti a dicsőség, mint őt magát. Emellett (számomra) van a személyiségében egy adag Jim Carrey-féle nemnormálisság, illetve némely filmjének forgatókönyve... nos, nevezhetjük elvontnak. Annyi biztos, hogy nagyon érdekes műveket tölt fel, amelyek hosszú időn keresztül lekötnek bárkit. A két személyes kedvencem a hihetetlenül csúcs rap-produkciót magában foglaló 
Őszintén megmondom, ő az első, akit megismertem e szorgos vloggerek széles táborából. Ray egy nagyszájú amerikai srác, aki kitalált egy tematikus vlogcsatornát, és elnevezte =3 -nak, azaz Equals Three-nek. Videóinak lényege, hogy hetente kétszer - most épp hétfőnként és csütörtökönként - feldolgoz három rövid filmanyagot, amelyeket többnyire a Youtube aktuálisan legnépszerűbb ( = legmagasabb nézettségű) darabjai közül választ ki. Ezek az esetek 90%-ában amatőr videók, amelyeket hétköznapi civilek tettek közzé, és olyan eseteket mutatnak be, mint a srác, aki hatalmasat zúgott a motorral, a kislány, akit megkergetett egy strucc, a tinicsaj, aki magabiztosan üvölti a fülsértően rossz Lady Gaga-feldolgozását, vagy a bácsi, aki még mindig húszévesnek érzi magát... A maradék 10% olyan darabokat tesz, amelyeket például TV-híradókból vagy sportközvetítésekből vesz ki. Ezek azok a "hú de durva, és ezt emberek tömegei látták főműsoridőben!" - esetek, mint például amikor a híradóbemondó háta mögötti kollega jól láthatóan pornót nézeget a monitorján, vagy amikor a focistának egy baleset során gyakorlatilag leszakad a lábfeje. Au...